„Akkor ?egyszer csak rám köszönt valaki:
-Szia.
Felnéztem a padról, de a Nap épp a szemembe sütött.
Azért megismertem: Enrico volt.
Na még van pofája! – gondoltam.
– Szia – mondtam barátságtalanul, és reméltem, hogy elmegy a fenébe.
De nem ment el.
Hanem azt mondta:
-Szeretnék bocsánatot kérni tőled…
-Minek? Hagyd csak – eléggé morcos voltam.
…- Az az igazság, hogyha Buba… Leülhetek ide melléd?
Bizonyára látta, hogy kiugrik a szemem a hülye Naptól.
-Ülj csak.
-Ha Buba eddig azt mondta valakiről, hogy vigyem haza, ez igazából azt jelentette, hogy… Szóval, hogy a csaj azt akarja. Érted.
Micsoda lökött virágnyelvük van ezeknek! – ez jutott eszembe. Ez meg csak úgy hazavisz egy idegen csajt, és mindjárt ágyba is bújik vele. Nem egészen komplett, az már világos.
…Talán egy kicsit megenyhültem a bocsánatkérésére, de még mindig bizalmatlanul tekintettem rá. Mégiscsak egy beképzelt fickó ez, akárhogy vesszük. Biztos azért, mert tele van a város a vacak plakátjaival.”

Érdemes-e kiállnunk valaki mellett, akinek csak mi hiszünk, és aki miatt dacolni kell a családunkkal is?
A tizenéves Heni senkire sem hallgat, csupán saját szívére, amikor szerelme és hite erejével segít barátjának kiszabadulni egy végzetes csapdából.
Heni vallomása mai történet a mai Budapesten.

(részlet)